2013. ÉVI BOKSZBÁL
2013. március 29., 12:06Hagyományosan az ökölvívás ünnepe a Bokszbál. Miként az elmúlt években, idén is a Hotel Arena bálterme adott otthon az eseménynek, amelyen ott volt szinte mindenki, aki számít a magyar ökölvívásban.
A szervezők sort kerítettek az elmúlt esztendőben kiemelkedő teljesítményt nyújtó versenyzők, a kiváló edzők, sportvezetők, a jeles támogatók elismerésére.
A szervezők sort kerítettek az elmúlt esztendőben kiemelkedő teljesítményt nyújtó versenyzők, a kiváló edzők, sportvezetők, a jeles támogatók elismerésére.
Az est folyamán a Digital együttes szolgáltatta a talp alá valót, a zenekarvezető népszerű fiával, a Megasztárból megismert Horváth Tamással az élen, és megcsillantotta virtuóz hegedűtudását Horváth Gábor is prímástársaival.
A profi műsorvezetésről ezúttal is minden idők legjobb magyar szóvivője, dr. Orodán Sándor gondoskodott.
A bokszbál rendszerint egybeesik a Magyar Ökölvívó Szövetség elnökének, Dr. Csötönyi Sándornak születésnapjával. Ebből az alkalomból a bál házigazdája, Krausz György, a Hotel Arena igazgatója bokszkesztyűket formázó marcipántortával köszöntötte szövetségünk elnökét 64. születésnapja alkalmából.
Természetesen idén is sor került a magyar ökölvívásban kiemelkedő szerepet vállaló sportolók, edzők, vezetők, újságírók, támogatók elismerésére.
A 2012. év legjobb utánpótlás korú ökölvívónak járó díjat Hámori Ádám, a kőszegi Fitt-Box Ökölvívó Egyesület versenyzője érdemelte ki, az egész évben nyújtott nagyszerű teljesítményével.
A további díjazottak:
ÉRDEMREND
Sermer György, a Vasas-Süllős szakosztályvezetője
Dr. Kovács László szövetségi kapitány
Konkoly István, a Kecskeméti Sport Club vezető edzője
MAGYAR ÖKÖLVÍVÁS TÁMOGATÁSÁÉRT DÍJ
„A pályafutását befejező” ökölvívó különdíját Káté Gyula kapta.
Természetesen idén is sor került a magyar ökölvívásban kiemelkedő szerepet vállaló sportolók, edzők, vezetők, újságírók, támogatók elismerésére.
A 2012. év legjobb utánpótlás korú ökölvívónak járó díjat Hámori Ádám, a kőszegi Fitt-Box Ökölvívó Egyesület versenyzője érdemelte ki, az egész évben nyújtott nagyszerű teljesítményével.
A további díjazottak:
ÉRDEMREND
Sermer György, a Vasas-Süllős szakosztályvezetője
Dr. Kovács László szövetségi kapitány
MAGYAR ÖKÖLVÍVÁSÉRT DÍJ
Nemes Emil, a Kőszeg SE. edzője – (70 éves)
Belinszky Krisztina, a női válogatott menedzsere
Wida József, az utánpótlás válogatottak menedzsere
Badari Tibor, a Zuglói Boksz Club vezető edzője
Dr. Orodán Sándor, a MÖSZ elnökségi tag
Turu István, a válogatott keretedzőjeKonkoly István, a Kecskeméti Sport Club vezető edzője
MAGYAR ÖKÖLVÍVÁS TÁMOGATÁSÁÉRT DÍJ
Süllős Gyuláné, a MÖSZ főtámogatója
Süllős Gyula, a MÖSZ alelnöke
dr. Bartha Csaba, a MOB sportigazgató-helyettese
Balogh Miklós, Repülőtéri Rendőr Igazgatóság, ezredes,
Fazekas József, a keszthelyi Hotel Helikon igazgatója
Krausz György, a Hotel Aréna igazgatója
Schiller Péter elnökségi tag
Fásy Ádám elnökségi tag
Szántó László elnökségi tag
Horváth Ferenc, a Horfer Serleg Kft. tulajdonosa
MÉDIA DÍJ
A Digi Sport Tv Szerkesztősége - Faragó András főszerkesztő
Deák Zsigmond, a Magyar Nemzet rovatvezető-helyettese
MÉDIA DÍJ
A Digi Sport Tv Szerkesztősége - Faragó András főszerkesztő
Deák Zsigmond, a Magyar Nemzet rovatvezető-helyettese
A Sport Plusz szerkesztősége - Bocsák Miklós főszerkesztő
A 2012. ÉV FÉRFI ÖKÖLVÍVÓJA - Harcsa Zoltán (Unio Sport Kispest)
2012. ÉV NŐI ÖKÖLVÍVÓJA - Nagy Tímea (DVSC Ökölvívó Klub)
2012. ÉV LEGEREDMÉNYESEBB SZAKOSZTÁLYA - DVSC Ökölvívó Klub
2012. ÉV ÖKÖLVÍVÓ BÍRÓJA - Juhász Roland AIBA-bíró
2012. ÉV PROFI ÖKÖLVÍVÓJA - ifj. Balzsay Károly
2012. ÉV PROFI NŐI ÖKÖLVÍVÓJA - Szebelédi Renáta
„A pályafutását befejező” ökölvívó különdíját Káté Gyula kapta.
« Vissza az előző oldalra!