89. Elit Férfi Ökölvívó Magyar Bajnokság

2012. december 10., 20:51
Az idei év legrangosabb felnőtt versenyének Debrecen adott otthont, december 5 és 8 között. A megmérettetésre 42 egyesület 152 versenyzője nevezett, a sorsolást már csak 134 fő között kellett levezényelnie a versenybíróságnak. Aki kilátogatott a rendezvényre már a selejtező napján láthatta, hogy nem lesz egy sétagalopp egy versenyzőnek sem a fináléba való jutás.

Egyesületünk két versenyzőt indítottott erre a versenyre, 75 kg-ban Tóth Józsefet és 81 kg-ban az idei ifiúsági bajnokunkat, Hámori Ádámot.

Az első versenynap szó szerint maratonira sikerült, ugyanis az első párt 15:00-kor szólították ringbe, az utolsót, az 54. párt pedig másnap hajnali 01:50-kor gongatták le! Közel 11 óra bunyót láthatott a kilátogató közönség.

 

Tóth József lépett először ringbe Gál Attila ellen. Az első menet az ellenfél felismerésével telt el, de ennek ellenére 1 pontos előnnyel fordultunk az első menet végére. A következő két menetben a magasabb fordulatszámra váltó versenyzőnk tovább növelte előnyét és nyert 15:7 arányú pontozással.

Ádámra az első nap a csepeli Lévai László várt, akit magabiztosan, nagy pontaránnyal vert meg, így továbbjutott a nyolcaddöntőbe. Végeredmény: 15:6.

 

A második versenynap 34 pár küzdelmét hozta. József Varga György ellen kezdett a brozéremért folyó küzdelmek során, a 75 kg-os kategóriában. Ezen a mérkőzésen kidomborodott Józsi technikai tudása és nagyon szépen boxolva bebiztosította helyét a dobogón 16:10-es pontozásal.

A bronzéremért Ádám a győriek versenyzőjével Martinek Ferenccel csapott össze. Kicsit féltünk ettől az összecsapástól ugyanis versenyzőnk még csak 17 éves és Martinek erősebb volt Ádámnál. Az első két menetben Ádám momentumot sem hagyott az ellenfelének, rendre megelőzte, keresztbeverte ellenfelét, sőt számoltak is rá. A harmadik menteben egy pillantra lankadt Ádám figyelme és belelépett egy hatalmas szűk jobb egyenesbe, miután a vezető bíró rászámolt a megingott versenyzőnkre. Ádám a számolás után mintha mi sem történt volna megrázta magát és nekiugrott ellenfelének és lefiniselte, így 22:10 arányú pontozással nyerte meg a meccset és jutott be a négy közé.

Az elődöntőt 40 versenyző várta. A 75 kg-os csoportban, Józsi, a Kispestiek kiválóságával, a tavalyi bajnokkal, a kétszeres Európa Bajnoki ezüstérmes, Olimpiai V. helyezett Harcsa Zoltánal került szembe. Itt az esélyesek nem mi voltunk, de Józsi nem adta meg magát és ő volt az első, aki kibírta mindhárom menetet a későbbi bajnok ellen, ugyanis a negyeddöntőig mindenki az első menetben feladta ellene a harcot. Ezzel a vereséggel Józsi a harmadik helyen zárta a Magyar Bajnokságot. Gratulálunk!

Az elődöntőben Ádámra a fordított alapállású, nagyütő, -az első két nap kiütéssel jutott tovább- vecsési Kanalas Csaba várt. Ezt a mérkőzést nem bízta a véletlenre és szó szerint boxleckét adott a vecsésinek. Az első menet után Ádám már nagy pontelőnyre tett szert. A második menet első percében le is zárult a harc a döntőbe jutásért, miután Ádám egy hármas kombinációval megfogta ellenfelét, akire a vezetőbíró azonnal rászámolt. Kanalas edzője egyből feladta a mérkőzést, így Ádám bejutott a döntőbe és ezzel saját álmát is túlszárnyalta!


A 81 kg-os súlycsoport másik ágán -a várakozásoknak megfelelően- a felnőtt válogatott, Nagy Péter került a fináléba. Az első menet kiegyenlített csatát hozott így 3:3-as döntetlennel zártak a srácok. A második menetben Ádám beleerősített, rendre megelőzte balegyenesekkel Nagyot és eltörte az orrát, valamint több helyen repedt szét a bőre. Ezt a menetet 9:8-ra zártuk, tehát egy pontos előnnyel vártuk a mindent eldöntő 3. menetet. Abban biztosak voltunk, hogy a hazai pályán ringbe lépő Péter mindent megfog tenni a győzelemért, de Ádám nem hagyta magát. Ha kellett küzdött, ha kellett harcolt, ha kellett vívott és ezzel a teljesítményével 17 évesen szó szerint berobbant a felnőtt mezőny elitjébe és megynyerte a döntőt 13:10 arányú pontozással.

 

« Vissza az előző oldalra!


Elérhetőségek

Hámori Ádám

9730 Kőszeg,

E-mail:
hamcsi_box@hotmail.com
Hámori Ádám - Magyar