9. Ostrom Boksz Kőszeg
2017. augusztus 07., 13:00A főtérre kilátogató emberek két délutánon keresztül élvezhették az estébe nyúló izgalmas mérkőzéseket. A két nap alatt közel 60 pár mérkőzött meg, köztük hazai, osztrák és szlovák versenyzőkkel. Az egyesület minden igazolt versenyzője ringbe lépett, kicsiket és nagyokat is beleértve. A rendezvényen edzőmérkőzéssel készült a három magyar versenyző, akiknek sikerült kvalifikálni az augusztus végén szeptember elején megrendezésre kerülő világbajnokságra, Balzsay Károly szövetségi kapitány irányításával.
64kg-ban Kovács Ricsi egy szlovák színekben versenyző ötszörös kubai bajnokkal vívott színvonalas mérkőzést, melyen ellenfele fölé nőtt.
75kg-ban Harcsa Zoltán azzal a szlovák Csemezzel boxolt, akit a harkivi EB-n legyőzőtt az éremért.
91kg-ban Hámori Ádám mindkét napon ringbe szállt, az első napon a soproni szupernehézsúlyú Tóth Gáborral, majd a KSI-s Tarnóczaival boxolt. Ádám hozta a kötelezőt, remek teljesítménnyel hangolódott a közelgő VB-re. Az eredmény minden esetben döntetlennel zárult a bemutató mérkőzés jelleg miatt, a srácok fejvédőben bunyóztak, hogy elkerüljék az esetleges sérüléseket.
Még két és fél hét edzőtábor van hátra az utazásig Tatán és 25-én mindhárman ringbe lépnek a világbajnokságon.
Ezúton is sikeres felkészülést kívánunk a magyar triónak és minél jobb eredményeket! Hajrá Magyarok!
« Vissza az előző oldalra!