A Fitt-Box Ö.E. újabb bajnoka

2015. október 08., 13:07
Radics Béla aranyérmet nyert a Serdülő Magyar Bajnokságon

Szeptember 23. és 26. között rendezték Egerben a 2015. évi Serdülő Magyar Bajnokságot. A versenyre népes mezőny gyűlt össze, 52 egyesület 146 versenyzője nevezett. A kőszegi Fitt-Box Ökölvívó Egyesületet Radics Béla képviselte 56kg-ban. Ebben a súlycsoportban heten boxoltak a bajnoki címért. Béla a legjobb négy közé jutásért meggyőző, lendületes bunyóval tatabányai ellenfelet győzőtt le egyhangú pontozással, majd a döntőbe jutásért mindössze fél perc alatt feladásra késztette érdi ellenfelét. A döntőben gyöngyösi riválissal nézett farkasszemet. Már az első menetben megrendítette ellenfelét egy hármas kombinációval, amit követően a vezetőbírónak számolnia is kellett. Végül a három menet végigment és egyhangú pontozással Béla nyert. A tavalyi bronzérme után, most bajnoki aranyérmet vehetett át.

Rövid pihenő után újra kemény edzések következnek, hiszen ezzel a győzelemmel bebiztosította helyét a válogatottban és nagy feladat vár rá novemberben. Oroszországban, Anapában rendezik a Serdülő Európa Bajnokságot, ahol a 13-14 éves korosztály legjobbjai versenyeznek majd az Európa bajnoki címért. Nagy reményekkel várjuk az EB-t, hiszen Béla egész évben kiváló teljesítményt nyújtott, 19 mérkőzésből 19-et megnyert.

Írta: Hámori Ádám


« Vissza az előző oldalra!


Elérhetőségek

Hámori Ádám

9730 Kőszeg,

E-mail:
hamcsi_box@hotmail.com
Hámori Ádám - Magyar