Az ifi válogatottban

2012. május 14., 12:43
Edzőtábor és két mérkőzés Németországban

2012.04.09-én vasárnap indult a Magyar válogatott junior és ifi korosztályú csapata Németországba edzőtáborozni. Ruit városában 5 nap edzőtábor következett a srácoknak, majd hétvégén két helyszínen Neckarsulm-ban és Ulm-ban boxoltak a német csapat ellen. Hámori Ádám az ifik között 81kg-ban indult.

A Neckarsulmi mérkőzésen a hazai Melvin Perry ellen szálltam ringbe, aki Világbajnoki 2. helyezett.
11-9 arányú pontozással győztem nagyon nagy csatában. Az első és a második menet után 1-1 ponttal vezetett ellenem, de a harmadik menetre elfáradt és nagy finishel lehoztam a meccset. Ez volt a harmadik meccsünk Melvinnel, 2-1 az állás a javamra. :)
Másnap Ulm-ba utaztunk és újra összecsaptunk a német csapattal, friss ellenfelekkel. A kevés pihenés és az utazás miatt elég fáradt volt a csapat. Újabb nagyon nehéz meccs következett számomra. Roman Fress volt az ellenfél, 3. helyezett EB-n és VB-n. Nem igazán találtam a távot, kicsit el aludtam a meccs elején, így az első két menet el ment, a harmadikban nyújtott jobb teljesítményem már sajnos nem segített rajtam. 14-7 -re kikaptam.

Köszönöm szépen mindekinekm aki szurkolt nekünk. :)

Úgy gondolom, nagyon tanulságos út volt ez számomra.
 


« Vissza az előző oldalra!


Elérhetőségek

Hámori Ádám

9730 Kőszeg,

E-mail:
hamcsi_box@hotmail.com
Hámori Ádám - Magyar