Remek csaták várhatóak Hódmezővásárhelyen

2013. november 06., 14:30

Hódmezővásárhely városa rendezheti meg az ifjúsági magyar országos bajnokságot, amelyen kiemelkedő tehetségeink bizonyíthatják tudásukat. A rendkívül sikeres korosztályos Európa-bajnokság aranyérmese, a bajai Gálos Roland (60 kg) ezúttal nem húz kesztyűt, kéztörése után még nincs megfelelő állapotban, így a helyi közönség nem láthatja újdonsült kontinensbajnokunkat.


Két évvel ezelőtt rendkívül sikeresen szerepelt ez az 1995-1996-os korosztály a junior Európa-bajnokságon, majd legjobbjaink idén is kiemelkedő eredményekkel öregbítették a magyar ökölvívás hírnevét. A rotterdami ifjúsági Európa-bajnokságon Gálos Roland aranyérme mellett a junior Európa-bajnok Hámori Ádám (81 kg) ezúttal is a döntőig masírozott a holland városban, ahol végül ezüstérmet vehetett át.

A címvédők közül öten – Szőrös Márk, Gálos Viktor, Darányi Zsolt, Berki Ferenc, Hámori Ádám – lesznek jelen a Csongrád megyei városban és külön érdekesség lesz a Kanadában élő Darányi Zsolt szereplése is.

Az ifjúsági válogatott frontembere, a kőszegi Hámori Ádám (81 kg) két évvel ezelőtti junior Eb-aranyérme mellé begyűjtött egy ifjúsági Eb-ezüstöt is idén Rotterdamban. A 18 éves klasszis nemcsak az ifjúsági mezőnyben, de a felnőttek között is címvédő, így abszolút favoritként utazik Hódmezővásárhelyre. A junior Eb-bronzérmes debreceni Kovács Zsolt, és a tatabányai Babacsik Krisztián kevés eséllyel léphet ringbe Hámori ellen.


Írta: K.T.

 



« Vissza az előző oldalra!


Elérhetőségek

Hámori Ádám

9730 Kőszeg,

E-mail:
hamcsi_box@hotmail.com
Hámori Ádám - Magyar