Sűrű tavasz elé nézett Hámori Ádám.
2013. június 05., 15:28Sűrű tavasza volt Hámori Ádámnak, éppen csak vége lett a 2012-es férfi felnőtt ökölvívó Magyar Bajnokságnak már is készülhetett az idei legnagyobb hazai nemzetközi versenyre az 57. Bocskai István Emlékversenyre, aminek Debrecen adott otthont. Erre a versenyre 19 ország 121 bokszolója mérlegelt be. Az ifjúsági korcsoportú Ádám, első felnőtt nemzetközi versenyén a sorsolás az olaszok bajnokát, Adriano Sperandiot hozta az útjába. Mindhárom menet kiegyenlített csatát hozott, ahol az ítészek, 1 ponttal látták jobbnak az olasz versenyzőt.
A következő mérkőzése a 17 éves felnőtt Magyar Bajnokunknak a felnőtt nemzetközi mezőnyben az 51. alkalommal megrendezésre kerülő Belgrádi Győztes – eredeti nevén Beogradski Pobednik –elnevezésű torna volt, ahol egy bosnyákkal nézett farkasszemet. Az első menetben a bosnyák bizonyult jobbnak és elment 2 ponttal. A második és harmadik menetben Ádám rákapcsolt és feljött egy pontra, sajnos ez nem volt elegendő a győzelemhez és egy nagyon szoros, az utolsó pillanatban kapott ponttal nyert az ellenfele 7:8-as arányú pontozással.
Ezekre a versenyekre a hazai szakvezetés Ádámot tapasztalatszerzés céljából vitte el. Az itt előkerülő hibákat elemeztük, és a Rotterdami Európa Bajnokságig folyamatosan dolgozunk rajta, hogy ott csúcsformába kerülve bizonyítsa a tehetségét.
Írta:Finesz Ernő
« Vissza az előző oldalra!